magyarnóta

A magyar nóta és népdal szeretete hazánkban és a külföldön élő Magyarok között is igen hosszú időre nyúlik vissza. Olyan kuriózum ez Magyarország számára, mint a pálinka, a gulyás, a paprika, stb., csak egyre jobban elfelejtik az emberek.

Köszöntelek Kedves Látogató

  Már az 1900-as évek előtt ismerték kis hazánkban a magyar nótát, melyből egyre több született. Először népszínművekben, majd később egyéni előadásokban is találkozhattak vele az emberek.

  Szüleink és nagyszüleink régen munka közben és családi összejöveteleken előszeretettel énekeltek magyar nótákat, népdalokat, virágénekeket és a század elején népszerű operetteket saját szórakoztatásukra is.
Napjainkban vezetőinknek(rádiós, televíziós és politikai) köszönhetően úgy tűnik sajnos kihalófélben van ez a műfaj, de nem hagyjuk. Azok akik ezt tovább adják, profi és amatőr módon éneklik és azok, akik csak hallgatni szeretik is megtalálják a módját, hogy hogyan jussanak hozzá ezen szórakozáshoz.

  Én aki éneklem, tudom és látom az emberek nevető -olykor a magyar nóta hatására- könnyekkel teli szemükből, hogy mennyire szeretik és egy-egy dal, milyen érzelmeket és emlékeket ébreszt fel bennük. Ezért úgy gondolom, hogy ha csak egy pár órára is szórakoztatjuk a hallgatókat, már megéri, hiszen a rohanó, pénzhajhász világunkban erre a kis időre is feledtetni tudjuk velük a mindennapi gondjaikat. Szemükre nevetést vagy könnyeket csalva adhatjuk át a magyar nótába öntött érzéseinket és ébreszthetjük fel a haldokló magyarságunkat.

                                          BendeTibor  nótaénekes







 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 10
Össz.: 4 508

Látogatottság növelés
Oldal: Magamról
magyarnóta - © 2008 - 2024 - magyarnota.hupont.hu

A HuPont.hu weblap készítés gyerekjáték! Itt weblapok előképzettség nélkül is készíthetőek: Weblap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »